„TÖBB FÉNYT A KACIFÁNTOS GYEREKEKNEK”
2024. november 19-től indítjuk egyesületünk intenzív és akciódús adománygyűjtő kampányát, mely egészen december 21-éig tart a Karácsonyra hangolódván.
Célunk: 2.000.000 Ft gyűjtése
Rengeteg közös programmal készülünk, ahová Titeket is szívesen látunk, továbbá ismét újabb izgalmas titkokat ismerhettek meg velünk kapcsolatban.
A kampány során:
1. Szeretnénk felhívni a figyelmet kacifántos gyerekeinkre, családjainkra, különös tekintettel a halmozottan sérültekre, hiszen ők – úgy érzékeljük – kevés figyelmet kapnak a médiában is.
2. Célunk, hogy a meglévő szolgáltatásainkat (fejlesztő napközinket, élményterápiáinkat, mentorszülő programunkat és közösségi programjainkat) tovább tudjuk üzemeltetni, így az érintett gyerekek és családjaik egyre több fényhez, egyre több levegőhöz jussanak.
3. FONTOSNAK TARTJUK, HOGY FEJLŐDNI TUDJUNK! HISZEN VANNAK MÉG NAGY VÁGYAINK, ÉS SZERETNÉNK MEGVALÓSÍTANI EZEKET a gyerekekek, a családok érdekében.
4. Célunk, hogy egyre több fejben, egyre több elmében gyújtsunk fényt, így érzékenyítő programjaink skáláját is bővítettük és több iskolába és óvodába tervezünk eljutni.
5. Célunk, hogy a karácsonyi fényeket, amelyek a Ti lelketekben gyúlnak, összekössük velünk, gondoljatok ránk, hiszen pont az érintett gyerekek ismerik a szeretet minden aspektusát kívülről-belülről, a lehető legtöbb oldalról. Pont ezek a gyerekek, akik a feltétel nélküli szeretetre képesek, és karácsony közeledtével több embert tudnak ebbe az irányba segíteni.
Ha szeretnél részese lenni a „Több fényt a kacifántos gyerekeknek” kampányunknak, kövesd programjainkat a következő napokban, hetekben.
Ha szeretnél hozzájárulni a mi fényünkhöz, itt találsz részleteket: Adományozás >>
És ha van kedved, iratkozzál fel hírlevelünkre is: Hírlevél >>
Ha tetszik, amit csinálunk, kérjük oszd meg a barátaid, ismerőseid körében.