Sokan nem látják, mekkora teher és felelősség nehezedik a kacifántos, sérült gyermekek szüleire.
Többségük 16–20 éve napi 24 órában ápol, fejleszt, emel, etet, öltöztet, segít — szünet nélkül, hétvégék nélkül, az év minden napján, 24 órában.
Nincs pihenés, nincs szabadság, nincs éjszaka, amit végig lehetne aludni. Ezek a szülők gyakran éjjel 2-3-4-5 alkalommal is felkelnek – és ezt már nem kisbabákért, hanem a 40–60 kilós fiatalokért teszik, akiket naponta akár húszszor is meg kell emelni. 
45-50-55-60 évesen ez már nemcsak fárasztó, de fájdalmas, kimerítő, testi-lelki határokat feszegető feladat. Egyre nehezebb. De mi nem panaszkodni akarunk – hanem tenni.
A mi álmunk is az, mint bármely szülőnek: a sérült gyermekünket is boldognak szeretnénk látni akkor is, ha mi már nem tudjuk ellátni őket. 
Összefogtunk, hogy létrehozzunk egy helyet, ahol gyermekeink fejlődhetnek, közösségre találhatnak, és boldogok lehetnek – akkor is, ha mi már nem bírjuk erőnkkel. 
Ez nem lemondás a gyerekeinkről.
Egyszerűen nem szeretnénk tehetetlenül állni később. Egy jobb utat választanánk: az összefogás, a fejlődés és az emberi méltóság útját. 
Ez az újrateremtése a közös életnek – méltósággal, fejlődéssel, szeretettel. Ez ad reményt családjainknak! 
Ha szeretnétek elképzeléseinket támogatni, a honlapunkon keresztül megtehetitek (Támogatás menü). Köszönjük!