Egy új fejezet az Életfa történetében – először szervezünk tábort a kacifántos gyerkőcöknek! Összesen 3 hetet töltünk nyáron a fejlesztőben: az első két héten súlyosan és halmozottan sérült gyerekekkel, a harmadik héten pedig a Kacagó Kaci Színház tagjai vehetnek részt a táborban. Megyesi Reni és Ivett Domsa voltak az első táborunk vezetői, ők tervezték meg a programokat, és közösen szuperül megvalósítottuk őket!
A hét témája a víz volt, eköré épültek a programok. Minden napunkat egy körben kezdtük, énekeltünk, köszöntünk egymásnak, majd a tengeralattjáróra felszállva nekikezdtünk a napunknak. Minden délelőtt volt egy foglalkozás: óriásbuborék fújás, zeneterápia, kutyaterápia, elkészítettük a saját kis tengerünket, diavetítőztünk; délutánonként pedig a csendes pihenő után kézműveskedéssel töltöttük az időnket. Készítettek a gyerekek rákot, halacskát, teknőst, egy kishajót, illetve vízzel is festettek. A hét végén lezárásként pedig egy kis meglepetés előadással is készültünk a szülőknek, akik néhány könnycseppet el is morzsoltak.
Elmondhatjuk, hogy egy nagyon jó hangulatú hét van mögöttünk, amit nem csak a gyerekeknek, de a szuper segítő csapatunknak is köszönhetünk. Nagyon jó élmény volt egy hasonló gondolkodású társaság része lenni, szinte olyan érzésem volt, mintha mindig is ismertük volna egymást, és ebből állnának a hétköznapjaink. Szeretnék gyógypedagógiát tanulni az egyetemen, ez a hét pedig egy jó megerősítés volt ebben a vágyamban.
Izgalmas tapasztalás volt ez a hét mindannyiunknak, és izgatottan várjuk a folytatást!

A színes napok táborban a hét minden napján más szín került a középpontba, így lett a központi terem is feldíszítve és minden foglalkozás a nap színe köré épült. A cél az volt a gyerekek minél több élményt gyűjtsenek ízek, illatok, dalok, versek, mesék stb.formájában. Rengeteget kézműveskedtünk, énekeltünk, színes és ízletes ételeket kóstoltunk, árnyjáték, bábozás, kutya és zeneterápia valamint rengeteg kreatív foglalkozás gazdagította a gyerekek napjait.
A színes hét is gyorsan elrepült, szuperül éreztük magunkat

A 3. táborhetünk is fantasztikusan sikerült: drámatábort szerveztünk életfás Kacagó Kaci csoportunk részére a fejlesztőnkbe. Nagyon színes programjaink voltak.
Elmentünk egy szuper boccia találkozóra, amit az érdi paralimpikon, Dani Gyöngyi (Paraktív Alapítvány) szervezett a Teleki suliban. Ellátogattunk az érdi Földrajzi Múzeumba szabadulószobázni, és örömmel jelentjük, hogy sikerült kiszabadulnunk!
Volt rengeteg mókás drámajáték, (például az árnyjáték), beszélgetős társasjáték, kézműveskedés, éneklés, tánc, és persze nem maradhatott el a fagyizás sem.
Drámacsoportunk tábori kalandjainak csúcspontjaként a gyerekekkel együtt írtunk egy nagyon humoros, kalandos színdarabot. Mindenki tett hozzá a történethez. Megterveztük és együtt elkészítettük a kellékeket, díszleteket, kosztümöket, majd többször is végigpróbáltuk, hogy minden tökéletes legyen. Az utolsó napon elő is adtuk a művet a szülők és más Életfás családok számára. Még a nézők közül is sikerült bevonni néhány életfás gyereket a produkcióba.
Fantasztikus volt az együtt töltött idő, csak úgy elröppent!
Köszönjük szépen mindenkinek a kedves és segítőkész munkáját! Köszönjük a Móra Ferenc Ált.Iskola és Egymi pedagógusainak és a fiatal gyógypedagógus jelölteknek a tartalmas, élményekben gazdag tábort! A tapasztalt pedagógusok mellett a lelkes fiatalok is óriási mértékben hozzájárultak a jó hangulathoz.
A program a FOF2023-A-3256 kódszámú, „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” megnevezésű pályázat keretén belül, a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg. Köszönjük!