Új sportág honosodhat meg Érden: a boccia. Dani Gyöngyi érdi paralimpikon segítségével tervezzük meghonosítani a boccia sportot, ahol a kacifántos és a nem kacifántos gyerekek, testvérek, szülők, felnőttek együtt játszhatnak rendszeresen egy-egy kellemes találkozó keretében.
A Kacagó Kaci drámatáborának egyik eleme ez a boccia nap volt, ahol a gyerekek kipróbálhatták a kerekesszékesen is űzhető sportot. Bevalljuk, bár viszonylag egyszerűnek tűnik, mégis meglehetősen technikai és taktikai sport. Nagyon izgalmas volt játszani úgy, hogy egyszerre tudtak játszani a kacifántos és ép gyerekek, fiatalok, felnőttek. Fantasztikus játszámak születtek, nagyon jó hangulatban.
Ennek eredményeként, elhatároztuk, hogy meghonosítjuk itt ezt a sportágat, és terveink szerint, rendszeresen összejövünk és játszunk, sportolunk, beszélgetünk, egymással vagyunk. Kicsit olyan, mint korábban a golf volt, csak ezt könnyebb megvalósítani, és bárki jöhet. A társasági élet szerves részévé válhat a boccia.
Köszönettel tartozunk Dani Gyöngyinek, érdi paralimpikonunknak, aki egyesületével, a Paraktív Alapítvánnyal megszervezte ezt a napot és támogat minkat csapatával és eszközeivel, hogy ez a sport itt is elterjedjen.
Nézzétek meg az M1 Esély c. műsorát, 10:02 perctől, ahol az első bemutató programot láthatjátok.
M1 Esély című műsora, 2024.08.24 >>
Nézzétek meg az ÉRD Most! által készített rövidfilmet is!
Érd Most! BOCCIA A PARKVÁROSI ISKOLÁBAN >>
Olvassátok el az ÉrdMost! cikkét is:
Érd Most! Paralimpiai sportág honosodhat meg Érden >>